Több mint félmillió utas repült már az airBaltic Bombardier CS300-asaival

Több mint félmillió utas repült már az airBaltic Bombardier CS300-asaival 

2019 végére a légitársaságnak lesz az egyik legfiatalabb átlag-életkorú flottája Európában.
Transzatlanti járatokat indíthat a Wizz Air

Transzatlanti járatokat indíthat a Wizz Air 

Közvetlen transzatlanti járatokat indíthat London-Luton repülőtérről a Wizz Air. 
Szomorú, de igaz: eljött az airberlin vége, felszáll az utolsó gép

Szomorú, de igaz: eljött az airberlin vége, felszáll az utolsó gép 

2017. október 27-én az utolsó piros fehér airberlin repülőgép is felszáll Budapestről Berlin felé, ezzel lezárva egy nagyon sikeres öt és fél éves időszakot Magyarországon — közölte csütörtökön a szívbe markoló hírt Sali Sándor, a légitársaság budapesti képviseletének vezetője.
Már a Brexitre készül a Wizz Air

Már a Brexitre készül a Wizz Air 

Benyújtotta a brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét a Wizz Air. Az engedély megszerzése a Brexit utáni zavartalan működéshez szükséges. 
Ezekre a helyekre repülhet Debrecenből

Ezekre a helyekre repülhet Debrecenből 

Nyolc országba repülhetnek az utasok Debrecenből. 
Légiközlekedési fórum újratöltve

Légiközlekedési fórum újratöltve 

Immár második alkalommal rendezte meg a Budapest Airport azt a workshopot, amelyen a hazai idegenforgalmi szakma képviselői számára biztosítanak lehetőséget arra, hogy egy szakmai fórum keretén belül lássa vendégül a hazai utaztatási szakma meghatározó szereplőit. 
Kétszámjegyű növekedés a Lufthansánál

Kétszámjegyű növekedés a Lufthansánál 

A Lufthansa Csoport légitársaságai mintegy 12,7 millió utast szállítottak 2017 szeptemberében, 17,8%-kal többet, mint az előző év hasonló időszakában. 
Alacsonyabb reptéri illetéket, kevesebb adót!

Alacsonyabb reptéri illetéket, kevesebb adót! 

Második, éves vezérigazgatói fórumát tartotta kedden Brüsszelben az Airlines for Europe (A4E). A magáról gyakran hallató érdekképviselet mumusai nem változnak: sokalják a repülőtéri illetéket, magasnak tartják a légi közlekedést sújtó adók mértékét, csökkentésük érdekében igyekeznek nyomást gyakorolni az EU döntéshozóira.
Kevesebb a taxishiéna Budapesten

Kevesebb a taxishiéna Budapesten 

Csaknem 1250 járművet ellenőriztek az idegenforgalmi főszezonban tartott fokozott akcióban a közlekedési hatóság szakemberei. A fejlesztési tárca a taxishiénák végleges kiszűrése érdekében a bevált gyakorlat folytatását tervezi.

Új Alitáliát hozna létre a Lufthansa 

A Lufthansa Csoport koncepciótervet nyújtott be az Alitalia átszervezésére — tudtuk meg hétfőn a Lufthansától.

Újabb járatot jelentett be a Wizz Air 

Jövő márciusától már Athén is elérhető a diszkont légitársaság kínálatában.

Újabb utasrekord a repülőtéren 

Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.

ETI-tél: heti két járattal Hurghadára Budapestről 

A sikeres nyár után, a téli szezonra az Air Cairo mindkét menetrendszerinti Budapest-Hurghada járatán lekötötte a helyek többségét az Express Travel International, így hetente akár 240-250 személy kiutazására is van lehetőség, szerdán és vasárnap. A járatok szépen telnek, az árak kedvezőek, beleértve a téli ünnepi időszakot is – közölte lapunkkal Kerekes Gábor irodavezető.

Magyarul beszélő légiutaskísérőket toboroz az American Airlines  

A légitársaság olyan légiutaskísérők jelentkezését várja, akik folyékonyan beszélnek magyar, cseh, holland vagy kínai nyelvek egyikén.

Átvette a Travel Service a cseh nemzeti légitársaságot 

A több éves tárgyalás sorozat és érdekegyeztetés után, most úgy tűnik, hogy a Travel Service átveszi a CSA nemzteti légitársaságot, mivel az utóbbi napokban 89%-os részesedést szerzett a korábbi nemzeti fuvarozóban.

Megújult flotta, bővülő kínálat a Mahart Passnave-nál 

A flotta zászlóshajóján, a 300 férőhelyes Budapesten mutatta be partnereinek sokrétű turisztikai kínálatát a Mahart Passnave.

A Lufthansa új kollektív szerződést kötött 

A Lufthansa hosszú távú kollektív szerződést kötött a Vereinigung Cockpit pilóta szakszervezettel.

Több kilométeres vasúti alagút épül a repülőtérnél 

A ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonal, a 22 kilométeres új szakasz hét kilométeren át a föld alatt vezet majd – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InnoRail vasúti konferencián.

Egyre több a magyar utas 

Rekordot döntött a légi utasforgalom tavaly az Európai Unióban, az utasok száma mintegy 6 százalékkal bővült az előző évhez képest és megközelítette az egymilliárdot - közölte szerdán az uniós statisztikai hivatal (Eurostat).

Az amerikaiak utaznak a legtöbbet repülővel a világon 

A legtöbbet az Egyesült Államok állampolgárai utaznak a világon, belföldi és nemzetközi utasforgalomban is amerikai útlevéllel rendelkezők voltak többségben 2016-ban - derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb elemzéséből.

Téli újdonságok a Lufthansa Csoporttól 

A légitársaságok pontosan heti 24 922 járatot indítanak 106 ország 288 célállomására a 2017/18-as új téli menetrend szerint.

Október végén áll le az Air Berlin 

Legkésőbb október 28-ig teljesít járatokat az airberlin – közölte a légitársaság.

Tíz új desztináció a Brussels Airlines téli kínálatában 

Jelentős kapacitásbővítéssel indítja október végétől téli menetrendjét a belga légitársaság. 

Jövő nyártól Seattle-be repül az Air France 

2018. március 25-től a francia légitársaság non-stop járatot indít a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Seattle-be. Heti öt járat köti majd össze a két várost, amelyet Boeing 777-200-as típusú repülőgépekkel üzemeltet majd az Air France. 

Jelentős emelkedés a légi áru- és utasforgalomban 

Jelentősen emelkedett a globális légi áru- és utasforgalom az év nyolcadik hónapjában az előző évihez viszonyítva - derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adataiból.

A China Airlines Bécsben erősít 

A légitársaság bejelentette, hogy 2018. március 1-től jelentősen, heti ötre növeli Bécs-Tajpej közötti non-stop  járatai számát. 

Százezer utas bukhatja a befizetését az Air Berlin csődje miatt 

A németországi csődvédelmi szabályok miatt százezer utas bukhatja a befizetését az Air Berlin hosszú távú járataiank leállítása után. Olyan javaslat is felmerült, hogy a tour-operátorokhoz hasonlóan inszolvenciabiztosításra kötelezzék a légitársaságokat. 

Jövőre átadják Isztambul új repülőterének első ütemét 

A tervek szerint jövőre, október 29-én átadják Isztambul európai oldalán a világ leendő legforgalmasabb repülőterének első ütemét - jelentette be Ahmet Arslan török közlekedési miniszter pénteken az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában.

A Lufthansa segélyszállítmányt vitt Puerto Ricóba 

A Lufthansa egy MD-11 teherszállító repülőgéppel 70 tonna ivóvizet és 10 tonna élelmiszert és ruhát szállított a karib-tengeri szigetre.

Mintegy 750 millió forintból épül majd kerékpárút Mezőtúron 

Mintegy bruttó 750 millió forintból épülhet kerékpárút Mezőtúron, a beruházás teljes mértékben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul majd meg - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.

Aeroflot: napi 5 járatig nincs megállás? 

A téli menetrend kezdetével napi háromra növeli Moszkva-Budapest járatainak számát az orosz Aeroflot. A járattól kint az átszálló forgalom növekedését várják, míg a Ferihegyen már az idei év végéig a Moszkvába induló utasok két számjegyű növekedésére számítanak — derült ki az Aeroflot—Budapest Airport közös, csütörtöki eseményén.

Platina díjat nyert a IATA-tól a Lufthansa 

A Lufthansa mobilszolgáltatási kínálata a legmagasabb besorolást kapta.

Utaztatókat bírságolt és tiltott el a kormányhivatal 

Budapest Főváros Kormányhivatala (BFHK) Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztálya az utóbbi két hónapban több határozatot hozott, amelyben utazási irodákat bírságolt vagy tiltott el a tevékenység végzésétől.

Kétszámjegyű növekedés az easyJetnél 

Az ősz első hónapjában 11 százalékkal többen utaztak az easyJettel, mint tavaly ebben az időszakban, ez most 7 718 714 utast jelentett. A járatok telítettsége 93,6 százalék volt. 

Egyedi étkezési stílus az Emirates járatain 

Az utas elégedettsége a gyomrán át vezet - vallja a világ egyik vezető légitársasága, amely a Dubaj-Budapest ultramodern, szélestörzsű, minden kényelemmel felszerelt járatának magyarországi landolásával egybekötve mutatta be október 3-án élményérveit. 

Újranyithat a marosvásárhelyi repülőtér 

A Román Polgári Légiközlekedési Hatóság október 2-án bocsájtotta ki a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér új európai működési engedélyét a szeptember 28-30. között zajló ellenőrzést követően.

Még több brit légitársaság mehet csődbe 

Brit országgyűlési képviselők szerint újabb brit légitársaságok mehetnek csődbe, ha nem oldják fel az egyes egyiptomi célállomásokra vonatkozó utazási tilalmat.

Jövő nyáron már naponta repül Budapestre az Air Canada Rouge 

Az utasok releváns, személyre szabott, folyamatos kapcsolatban lévő és megszakítás mentes utazási élményeket szeretnének – derült ki a Travelport rendezvényén, amelyen bemutatkozott a jövő nyáron Budapestre már napi járatot üzemeltető Air Canada Rouge és a Hertz autókölcsönző is. 

Meg vannak számlálva a belga Avro Jetek napjai 

2017. október 28-án SN2720 járatszámmal egy genfi retúrral int agyőt a Brussels Airlines négy hajtóműves AVRO RJ típusú regionális gépeinek. Siessen, aki szeretné még Brussels színekben utoljára hallani az AVRO-k hajtóműveinek leszállás előtti összetéveszthetetlen búgását!

Prágába most egy vonatjegy áráért repülhet 

Az AVIAREPS Magyarország által szervezett „Around the World” hagyományteremtő turisztikai roadshow-n több mint húsz belföldi és nemzetközi turisztikai cég mutatta be kínálatát a kiutaztató utazási irodáknak.

A járattörlések ellenére is nőtt az utasforgalom a Ryanairnél 

Több mint egymillió utassal több választotta az ír fapadost 2017 szeptemberében, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. 

Robosztus szeptemberi utasforgalom a Debrecen Airporton 

2017. szeptemberében 26%-kal többen -az előző év azonos időszakához képest- mintegy 31 750 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. 

Antalyán ünnepelte partnereivel 25. születésnapját a Neckermann 

A hazai turisztikai piac meghatározó szereplője működésének 25. évfordulóját a törökországi Antalyán ünnepelte partnerei körében. A társaság rendkívüli charterjáratának 180 utasa öt emlékezetes napot töltött el a török tengerparton. 

Egzotikus célállomás az Air France-KLM-től 

Az új brazil célállomásra jövőre indul a járat, amelyet a KLM és a Joon üzemeltet majd. 2018 nyarán heti 40 járattal repülhetnek majd a légitársaságok utasai Európa és Brazília között.

Hamarosan változnak a kézipoggyászra vonatkozó szabályok 

A téli szezon kezdetével érdemes figyelni a repülőjegy foglalásnál, ugyanis két fontos változás már biztosan lesz a kézipoggyászokat illetően: a Wizz Air október végétől ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, míg a Ryanair fejenként kettő helyett egy, kisméretű kézitáskát engedélyez az utastérben. A korlátozások nem érintik a repülőtéren vásárolt termékeket, amelyeket az utasok továbbra is ingyenesen felvihetnek az utastérbe.

Bejelentette első partnerútvonalait az Emirates és a flydubai 

Az Emirates és a flydubai bejelentette, hogy az Emirates a flydubai 3 kontinenst átívelő 29 célállomására bővíti ki a hálózatát.

Csődöt jelentett a Monarch Airlines 

A brit Monarch légitársaság csődöt jelentett és törölte összes járatát. 110 ezer utasuk rekedt külföldön. 

A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt 

A személyhajózás és a kompágazat árbevétele is nőtt az év első nyolc hónapjában a Balatoni Hajózási Zrt.-nél a tavalyi hasonló időszakhoz képest - mondta Veigl Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes az önkormányzati tulajdonban lévő hajózási társaság nyárzáró sajtótájékoztatóján Siófokon pénteken.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!